fbpx
Ismerd meg önmagad! Fejlődj MOST
Szilvi - Fejlődj Most

Írta: Szilvi

2020.12.01.

Nemrég olvastam egy könyvet az érzelmi intelligenciáról. Nagyon nagy hatást gyakorolt rám, habár 2007 óta foglalkozom az érzelmi intelligenciával, ezen belül önismerettel, önfejlesztéssel és a spirituális dolgokkal. Azóta tudatosult bennem, hogy a mélyen bennünk rejlő érzések és azok okai, a lélek dolgai, cselekedeteink lehetséges magyarázata, vagyis az, hogy miért úgy teszünk, ahogy, és az, hogy miért pont ott vagyunk, ahol és nem pedig ott, ahol lenni szeretnénk.

„Az öntudat röviden annyi, hogy tisztában vagyunk hangulatunkkal és az arról alkotott gondolatainkkal.”

Daniel Goleman – Érzelmi Intelligencia

Azóta eltelt majdnem 15 év, mely alatt számtalan tréningen és előadáson vettem részt, több könyvet is olvastam és megannyi emberrel beszéltem a témában. Hihetetlen utazáson mentem keresztül és már tudom, hogy ez az utazás életem végéig kitart. Rengeteg izgalmas tapasztalatom volt azóta és megszámlálhatatlan emberi történetet ismertem meg. Minden embernek saját története van és ezért nem könnyű megfelelően tanácsot adni annak, aki nem kéri. El lehet mondani a saját tapasztalatainkat és hogy mit miért tettünk annak érdekében, hogy változzon a helyzetünk. Át lehet adni alapigazságokat is, de mivel nincs két egyforma ember, élet, környezet, körülmények és tapasztalatok, ezért a kimenetel is csupán hasonló lehet. Ez nem biztos, hogy rossz, egyszerűen azért, mert igazán nincs jó vagy rossz. Minden relatív és attól függ, minek éljük meg az adott dolgot. Másrészt nem biztos az, hogy a másik ember cipőjében jobb lenne járni, mint a sajátunkban.

Volt az életemben egy-két olyan megtapasztalásom, amikor azt kaptam, amit akartam, olyan helyzetet, mint azé az emberé, akinek a helyében lenni szerettem volna, aztán rájöttem, hogy az élet sokszor jobban tudja, mi a jó nekünk, mint saját magunk. Nem volt jó más cipőjében járni, azokat megélni, megtapasztalni, amiket ő. A saját sorsunkat kell élnünk, a saját utunkat kell járnunk, nem másét. 

EQ = érzelmi intelligencia

Az érzelmi intelligencia hatással van az életünkre, kapcsolatainkra és az egészségünkre is. Az önképünk és az öntudatunk meghatározza, mennyire vagyunk boldogok és mennyire tudunk kiteljesedni az életünkben. Könyveket lehetne írni a témáról, ezért én most ennek azon részét veszem górcső alá, ami az érzelmi fejlődéshez hozzásegíthet.

Az érzelmi intelligencia

Az érzelmi intelligencia (EQ) nem egyenlő az intelligenciával (IQ) és nem is következik egyikből a másik. Nem is feltétele egyik megléte a másiknak. Lehet valaki intelligens úgy is, ha nem rendelkezik megfelelő érzelmi intelligencia szinttel, vagyis nem mutat kellő empátiát, együttérző, beleérző képessége nem elég fejlett, nincs benne kellő tolerancia vagy szolidaritás, vagy nehezen ért meg másokat és saját magát is nehezen tudja kifejezni, ha érzelmekről van szó. Mivel az érzelmi intelligencia is fejleszthető készség, ezért bízom abban, hogy ez a cikk a hasznodra válhat. 

Te mennyire vagy érzelmes?

Annak, hogy valaki mennyire bánik jól az érzelmekkel, mennyire érzelmes vagy mennyire tudja kifejezni az érzéseit, sok oka lehet. Létezik olyan, hogy az emberi agy fejlődése közben az érzelmekért felelős területe kevésbé fejlődött ki. Ez nem jelenti azt, hogy az illető visszamaradott vagy valamilyen agyi hiányossággal született, mert például lehet valaki zseni és alkothat fantasztikus dolgokat attól, hogy az érzelmeit nem tudja mások számára megfelelően kommunikálni, kifejezni. Ebben az esetben is lehet fejleszteni az érzelmi intelligenciát, viszont vannak olyan esetek is, amikor az érzelmeket csak bizonyos fokig képes valaki megtanulni. Elképzelhető például, hogy sok gyakorlással le tudja olvasni az illető arcáról, hogy vajon mit érezhet. Ilyenkor azért van, hogy könnyen félretippel az illető arról, mit érezhet a másik, de véleményem szerint, már ez is több, mintha egyáltalán nem reagálna rá bizonyos esetekben. 

Mennyire vagy empatikus?

Te mennyire vagy empatikus? Mennyire tudsz együttérezni másokkal? 

Az empátia azt jelenti, hogy megérted, milyen érzelmi helyzetben van a másik ember, érzelmileg támogatod őt és biztosítod arról, hogy nincs egyedül, nem kell félnie, biztonságban van, hiszen együtt majd könnyebben megoldjátok a felmerült problémát. Az empátia az egyik olyan fontos tulajdonság, amely az emberi kapcsolatokban kiemelkedően nagy szerepet tölt be és ami az empátiát gyakorló személy érzelmi nagyvonalúságáról árulkodik. Ha úgy érzed, te kevésbé vagy empatikus, akkor sincs gond, mert ez a készség is fejleszthető például úgy, hogy többet hallgatsz és kevesebbet beszélsz. Ne feledd! Két füled van, de csak egy szád. 🙂

Kíváló a munkában, de érzelmileg…

Ha valaki eleve nagyon racionális, ráadásul mondjuk a munkája megköveteli, vagy vállalkozást vezet, ahol napi szinten számtalan döntést kell meghozni, akkor idővel túlságosan is „kihűlhet” érzelmileg, vagyis nagyon háttérbe szoríthatja az érzelmeket. Lehet attól ő jó ember, ha kíváló a munkájában, viszont ezzel sokszor a saját dolgát is megnehezítheti, hiszen miközben emberekkel dolgozik együtt, nem foglalkozik magával az emberi oldallal, vagyis nincs a munkatársaira tekintettel. Egy kíváló vezető érzelmileg elég intelligens ahhoz, hogy megfelelően – emberségesen – bánjon a munkatársaival, mivel tudja, hogy az emberekkel való bánásmód képessége meghatározza a róla kialakított képet és egy idő után akár pozitív vagy negatív irányba tudja elmozdítani nemcsak a saját, de akár a vállalkozása helyzetét is.

Öntudat

Az öntudat szintén fontos szerepet játszik az érzelmi intelligenciában. Te vajon mennyire ismered önmagadat? Képes lennél reálisan jellemezni önmagad, és az adott pillanatban az érzéseid? Mivel az öntudat arról szól, hogy tisztában vagyunk a hangulatunkkal és hozzá jelentést is társítunk, ebből kifolyólag az öntudat rendkívül fontos része az önuralomnak. Vegyünk egy példát: látsz egy hevesen vitatkozó párt. Szerinted melyiküknek van önuralma? Melyikük van öntudatánál? Sajnos egyikük sem. A kevésbé öntudatos emberek általában másokat hibáztatnak az őket ért negatív hatások miatt, hirtelen jövő negatív érzéseiket pedig leginkább másokon vezetik le és eszükbe sem jut, hogy más módon is meg lehetne beszélni dolgokat, nem csak vitával.

Csalódás

Te mit teszel, ha csalódott vagy ideges vagy? Rögtön kiadod az érzelmeidet vagy inkább elfolytod magadban? Figyeld meg magad, mennyire vagy öntudatos. Figyeld meg a reakcióidat, azonosítsd be az érzelmeidet és ha nem tetszik az eredmény, akkor gyakorolj és ugyanazokban a szituációkban, amikben eddig ösztönből cselekedtél, „elengedted” magad, vagyis öntudatlanul cselekedtél, mostantól cselekedj úgy, ahogy azt te másoktól is elvárnád irányodban. Ehhez szintén elengedhetetlen az önkontroll, ezért vizsgáld meg, benned milyen személyiségjegyek az uralkodóak és első lépésként vállalj felelősséget mostantól minden tettedért. Minden változásra időt kell szánni, ezért, ha változni szeretnél, akkor azzal is tisztában kell lenned, hogy az nem megy egyik napról a másikra. A pozitív változáshoz el kell indulnod egy hosszú utazáson, viszont a jó hír az, hogy idővel sokkal értékesebbé válsz általa.

„Ismerni másokat intelligencia kérdés, ismerni önmagunkat pedig bölcsesség. Tanítani másokat erő, tanítani önmagunkat pedig hatalom.”  

Lao Tzu

Mennyire magas az EQ-d?

Amennyiben magas érzelmi intelligenciával rendelkezel, akkor azok az emberek, akik körülvesznek téged, nagyon szerencsések, mert nagyon jó kommunikációs készséggel vagy képes őket pillanatok alatt bármiről meggyőzni, amellett, hogy odafigyelsz rájuk és meghallgatod őket. A konfliktus kezelésében is kiemelkedően jó vagy, lehetnél akár mediátor vagy békebíró is. Higgadt vagy, képes vagy bármilyen helyzetben tudatosan is cselekedni és toleráns vagy másokkal. A munkádban is szeretnek, mert a munkatársaid is megkapják tőled a kellő figyelmet és tudják, hogy rád mindig lehet számítani. Otthon pedig szinte királyként kezelnek, te vagy a hős apuka, vagy a legszuperebb anyuka, a legjobb társ, a legmegértőbb munkatárs és a legédesebb fiú/lány a szüleid számára a családodban. 

Ha az EQ-d magad, egyetlen dolgot mindenképp tegyél meg az életedben: add át a tudásod annyi embernek, amennyinek csak tudod, hiszen az, aki érzelmileg is intelligens, fontos helye van a társadalomban. 

Összefoglalás

  • Az EQ nem egyenlő az IQ-val és nem is függnek össze,
  • Aki jól bánik az érzelmekkel és könnyen megérti másokét, annak jó emberi kapcsolatai vannak,
  • Az EQ fejleszthető,
  • Az empátia fontos és szintén fejleszthető,
  • Kétszer annyit hallgasss, mint amennyit beszélsz,
  • Racionalitás kontra érzelmek,
  • Öntudat és önkontroll; mennyire függnek össze?
  • Magas az EQ-d? Akkor ezt a dolgot mindenképp tedd meg…


Még nem csatlakoztál a közösségünkhöz?

Akkor erre a linkre vagy a lenti gombra kattintva megteheted, ahol első kézből kaphatsz információkat a legújabb ingyenes, fizetős és bónusz anyagokról, programokról és más izgalmas lehetőségekről.

Ha hírlevélre szeretnél feliratkozni, akkor kattints ide!

Minden hónapban új tudásanyagot – eBook, online tréning, coaching vagy mentor program – találsz majd a weboldalon és hétről-hétre új tippeket és ötleteket fogok számodra küldeni, amivel fejlesztheted önmagad, motiváltabbá válsz és amivel hozzásegítelek céljaid eléréséhez. 

Kövesd a blogom és szeretettel várlak téged Facebookon is, a Fejlődj MOST Önfejlesztő csoportban!

Szeretettel: Szilvi

@ Fejlődj MOST

Kategóriák

További bejegyzések

Test-lélek-szellem egyensúlya

Test-lélek-szellem egyensúlya

Ideje végre egyensúlyba hozni a test-lélek-szellem hármasát A test, a lélek és a szellem elválaszthatatlanok egymástól. Ha az egyik nincs rendben, a másik is megbetegszik. Éppen ezért fontos több oldalról is megvizsgálni, mikor is vagyunk rendben, mikor is vagyunk...

A hála és az öröm

A hála és az öröm

Mennyi minden történik ma, igaz? Luca napja van, ami idén egybeesik Advent 3. vasárnapjával, ez pedig az öröm vasárnapja.  Az öröm Az öröm egy csodás érzés. Örülni szívből, önfeledten, annak, ami van, nem csupán jó érzés, hanem áldott dolog is. Amikor örülsz, nem...

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük